Magyarnak lenni…
2009.02.25. 23:06
Magyarnak lenni...
…nem csupán származási, vagy genetikai kérdés.
Magyarnak lenni gondolkodásmód, életszemlélet, világszemlélet is egyben.
Az iskolákban ma is tanított, meghamisított történelem szerint a magyarok csak úgy a semmiből bukkantak elő, a IX. században; műveletlenek, buták, írástudatlanok voltak, még beszélni is alig tudtak. Állítólag szervezetlen hordaként menekültünk azok elől a besenyők elől, akiket egyébként alig emlegetnek más vonatkozásban, s szinte nyomtalanul el is tűntek. Minden mesterséget a már itt élőktől tanultunk, s azon szavainkat, amelyek nem finn-ugor eredetűek, szintén az itt élő szlávoktól tanultuk meg.
Csakhogy egyre több bizonyíték kerül napvilágra, amely igazolja, hogy gyökereink több ezer – bizonyos nyomok szerint akár negyvenezer - évre nyúlnak vissza.
Nyelvünk olyan ősi, hogy inkább ebből nőttek ki más nyelvek. Olyan erős, hogy meggyötört kis népünk többszöri, megszüntetésére irányuló kísérlet ellenére is fennmaradt.
Eredeti írásunk, a székely írás – amit kissé tévesen rovásírásként emlegetnek – több ezer éve létezik, s vélhetően több nyelv ebből vette át írásjeleit. Szerencsére használata ismét feltámadóban van.
Mario Alinei olasz nyelvészprofesszor több könyvében fejtegeti – egyik magyarul is megjelent -, hogy az etruszkok a magyarok egyik ága, s az etruszk nyelv a magyar egy változata. Szerinte a magyarok legalább 3000 éve jelen vannak a Kárpát-medencében.
Angela Marcantonio, szintén olasz nyelvészprofesszor nem teljesen ért egyet Alineivel, ám kijelenti, hogy uráli/finnugor nyelvcsalád egyszerűen nem is létezik.
Nagy valószínűséggel a magyar az egyik, ha nem az egyetlen ősnyelv.
Mára egyre több kutatási eredmény igazolja, hogy Árpád népe - sőt, elődje, Atilla népe is - igen magas műveltséggel, kultúrával, erkölcsi értékrenddel, hatalmas ismeretekkel bírt, s inkább Európa tanult tőlük, nem pedig fordítva.
Ez azonban nem ok arra, hogy gőgösek legyünk, hogy lenézzünk más népeket.
Az állításokkal ellentétben fentebb említett őseink keresztények voltak, csak éppen nem a római irányvonalat követték. A valódi, teljes Szentháromságot tisztelték: ATYA, ANYA, GYERMEK. Hiszen ANYA nélkül nincs ÉLET. Erdélyben, Székelyföldön ma is őrzik Abba vagy Babba Mária néven emlegetve. Tulajdonképpen ő (Nagy)Boldogasszony Mária.
A magyar szemléletmódot jól jelképezi a VÉRSZERZŐDÉS. A résztvevő törzsek ezzel TESTVÉRRÉ fogadták egymást. EGYENLŐVÉ lettek, ahogy ISTEN előtt minden ember egyenlő. Ez volt jellemző később is. Támogatták a gyengébb népeket az erősebbel szemben. Befogadták az üldözötteket. Sosem folytattak területszerző, vagy másokat megrövidítő rablóhadjáratokat, csak megvédték magukat, vagy a szabadságukért küzdöttek.
Ám ezért lettek szálka az erőszakos, mindig a leigázásra törekvő, kisemmiző, állandóan hatalomra törekvő, háborúzó államokkal szemében. Ezért gyakorolnak ránk Árpád óta akkora nyomást, ezért akarnak elpusztítani, kiirtani minket.
Elődeink bölcsessége, tudása, emléke arra kötelez minket, magyarokat, hogy továbbra is az ő értékrendjüket valljuk magunkénak, eszerint éljünk, gondolkodjunk, cselekedjünk. Vezérelvünk a szeretet, tisztelet, becsület, megbecsülés, egyenlőség, testvériség, megbocsátás, együttérzés kell legyen.
Ez a magyarság küldetése!
Ezt jelenti magyarnak lenni.
|